Bujdosás Moldvában

A vérengzés után akik elfuthattak, fejvesztve menekültek át a Kárpátok hágóin Moldvába. Ezek után több ezer székely menekült át a keleti határon Moldvába és részben a csángók között telepedett le. 

 A történelemnek ezt a véres epizódjját madéfalvi veszedelemként, vagy SICULICIDIUM-ként , székelyöldöklésként emlegeti az utókor.

A megtorlástól való félelem körülbelül tízezer embert késztetett otthona elhagyására. A bujdosók elrejtőztek a moldvai magyarok falvaiban, de új falvakat is alapítottak. A vajdák mindig szívesen fogadták az újabb és újabb magyar és székely menekülteket. Megélhetést és élelmet biztosítottak számukra. A bujdosók lassan beépültek Moldva társadalmába.

" Csíkban pedig még tavasszal is temették a sebeikben elhalt  menekülıket.  Jóformán  minden  nap  temetés volt valamelyik faluban. Hol itt, hol ott, temetést jelezve mindig szóltak a harangok. A szomorú Csíkország a halál országává vált. Az embereket megtörte a sok szenvedés. A kivándorlás Moldvába nem a tömeggyilkoláskor kezdődött, hanem még 1762-ben, a határőrszervezés első kísérletekor, 1763 nyaráig mintegy 300 család bujdosott el Csíkból. Ne csodálkozzunk azon, hogy a kibujdosás a véres hajnal után tömegessé vált. Sokan inkább vállalták a koldusbotot, mint az osztrák igát. E szomorú idők emléke sírt fel nemzedékről nemzedékre visszafájón a kövekező dalban.

s én magamat úgy sirattam.

A bujdosóknak, vándoroknak és menekülteknek Moldva adott szállást. Pusztáin és zsíros fekete földjén, mely bőven adott kenyeret, és szőlős dombjain, ahol jó bor termett, mindenki megpihenhetett.  Nem csoda, ha ez a szép és gazdag vidék megtetszett annak idején a keletről jövő honfoglaló magyaroknak és egy időre itt megtelepedtek. Itt az Etelközben választotta a magyarság első fejedelmét Álmos fiát, Árpádot.

A hegyek hágói, a Moldvába siető patakok völgyei, a hegyszorosok útjai mindig segítették a bujdosókat. Az ide üldözött csíki és háromszéki székelyek nem kerültek idegenbe. Valóságos magyar földre jöttek. Magyar helynevek, falunevek, folyóvízek, városnevek, magyar beszéd és magyar emberek fogadták őket.

Az ide bujdosott székelységnek nem volt nehéz letelepedni. Kisebb részük a Szeret menti régi magyar falvakban kapott szállást. A többség pedig új falvakat alapított a Tatras, Tázló és a Beszterce folyók mentén. Az akkor még tulajdonképpen török uralom alatt álló Moldva vajdája szívesen fogadta a beözönlő székelyeket. És mint jó földműveseknek nemcsak földet, hanem adókedvezményt is adott. Itt nem volt rossz soruk. A legtöbbnek háza, népes családja és biztos megélhetése volt, és sokan meggazdagodtak. 

A menekült székelyek lelkipásztora évekig Zöld Péter volt, aki szintén bujdosott, és aki kevés megszakítással közel öt évig élt közöttük. 

 "Hadik András szerette volna Moldvából Erdélybe visszahozni a székelyeket, de mivel már jól ment soruk, maradtak új hazájukban. A Moldvában maradt székelyeken kívül még elég sok bujdosó, magyar és császári katonaszökevény is egyre növelte a telepesek számát. Azt lehet mondani, hogy Magyarország minden részéből, a Dunántúlról, az Alföldről és a Felvidékről is kerültek ide magyarok. Igazi menedékhelye lett a magyaroknak ez a föld. Sokat szenvedett viharedzett, sorsüldözött, szerencsétlen. tépett lelkű magyar emberek gyülekeztek ide. Moldvába az ment, akinek valami miatt menekülnie kellett. De bár Moldva felett vihar készülődött, a forrósuló politikai légkör ellenére a bujdosó székelyek mégis mintegy 15 - 20 évig nyugalmat találtak itt. Az 1769 - 1774-ig tartó orosz megszállás sem zavarta meg őket. Életükben azonban nagy fordulatot jelentett a Moldva északi részén fekvő Bukovinának 1774 őszén a császári csapatok által történt megszállása. Bukovinát I. Abdul Hamid török szultán átengedte Mária Teréziának. A megszállást báró Splényi Gábor tábornok irányította, és mint e tartomány első kormányzója elfoglalta helyét Csernovicban. Népszámlálást tartott, s mivel Bukovina földje gyér népességűnek bizonyult, jelentés küldött Bécsbe, amelyben hangsúlyozta, hogy a gyéren lakott Bukovinát be kellene népesíteni. "

 Részletek forrása: Sebestyén Ádám: Bukovinai székelység tegnap és ma című könyvéből. 

1764 márciusában az udvar Hadik András grófot nevezte ki Erdély királyi biztosává, fő hadparancsnokává. Hadik András személyesen vizsgálta ki a lázadás körülményeit. 1774-ben az osztrákok megszerezték a porta húbéresétől, a moldvai fejedelemtől a háborús események miatt feldúlt, szinte teljesen néptelen Bukovinát. Az új koronagyarmat benépesítésére telepeseket toboroztak. Románok, ukránok, lengyelek, zsidók, németek, csehek, szlovákok költöztek hamarosan a Szeret, a Moldva és a Szucsáva folyó termékeny völgyeie. 

A bécsi haditanács feje, Erdély helytartója, Hadik András gróf szorgalmazására papok és katonák indultak Moldvába, hogy a rejtőzködő székely bujdosókat felkutassák, és Bukovinába csalogassák.

A madéfalvi menekültek zöme már megállapodott Moldvában, és nem akart Bukovinába költözni. Kisebb csoportok azonban elindultak. 1776 és 1786 között összesen 2687 főt telepítettek le. A Bukovinába vándoroltak őt falut alapítottak. Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva neveket adták az új településeknek.