Letelepedés Bukovinában

A bukovinai székelyek az egykori székely határörvidék népéből, a székelyföldi Csíkszék és Háromszék, Udvarhelyszék falvaiból szakadtak ki a XVIII. században a Madefalvi veszedelem idején, amikor Moldvába menekültek.

Miután a Habsburg Birodalom 1774-ben megszerezte Bukovinát az osztrák-porosz háborúban kitűnt Hadik András tábornok, aki szakít elődje erőszakos határőrszervezésével és lecsendesíti a felbolydult Székelyföldet. Az Udvari Haditanács első magyar elnökeként 1775-ben gondoskodik a moldvai menekültek azon részéről is, akik nem kívántak visszatelepedni Erdélybe, Bukovinába mehettek. Hadik András tábornok összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyek egy részét, és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység. Az alapított falvak: Istensegíts, Fogadjisten (1776,) Hadikfalva, Józseffalva, (1785), Andrásfalva (1786)

"A bukovinai magyarok zöme katolikus vallású volt, a Háromszékről származó néhányszáz református Andrásfalván telepedett le. A mérnökök tervezte, nyílegyenes utcájú településeken hamar megindult az élet. Új, sajátos arculatú magyar etnikai csoport született: a bukovinai székelység.

A letelepülők családonként 18 fálcsa földet, körülbelül 36 holdnyi területet kaptak. A kezdeti időkben pénzt és adókedvezményt is biztosítottak számukra, hogy meggyökerezhessenek. A tartomány benépesítő sokféle náció között hamarosan kialakult a munkamegosztás. A németek közül kerültek ki az iparosok, a zsidók kereskedtek, a románok pásztorkodtak, a székelyek főként mezőgazdasággal foglalkoztak, s magas szintű kertészkedést folytattak. Az andrásfalviak a hadsereg számára lovakat tenyésztettek... stb."

 (Péter László Vándorfecske hazatalál c. könyvéből idézet.)

A fenti újságcikket ide átírom, hogy jobban olvasható legyen.

Hány magyar él Bukovinában? 

Befejezték Bukovinában a népszámlálást, most már tudjuk, hogy hány magyar testvérünket hanyagoltuk el Bukovinában. A csángó-magyarok statisztikája itt következik:

I. Istensegits. Lakik benne 3160 lélek. Három osztályú iskolájába 320 gyermek jár, iskolaköteles azonban 420 volna a faluban. Van az iskolához két okleveles tanító, s azonkívül a kézimunkára egy kisegítő tanítónő.

II. Andrásfalva. 3300 lélek van a faluban, 360 iskolakötelessel és két iskolával, az egyik református, a másik katholikus. Csak egy okleveles tanító van, a katholikusoké.

III. Hadikfalva. 4117 lélek, négy osztályú  iskolával, 600 iskolaköteles gyermekből csak 400 jár iskolába, ahol van 2 okleveles tanító és 2 kisegítő tanítónő.

IV. Józseffalva. 1300 lakos és egy iskola 150  gyermekkel, ezenkívül egy oláh iskola 30 tanulóval.

V. Fogadjisten. Istensegítsnek leányegyháza, amelyben lakik 150 magyar ember és 48 oláh. Tanítója nincsen.

"A telepítéskor kapott földterületek néhány évtized alatt az öröklési rend miatt elaprózódtak, s nem bírták eltartani a megszaporodott népességet. Sokan váltak földnélkülivé.

Akinek otthon nem volt biztosított a megélhetése, arra kényszerült, hogy a moldvai bojárok földein keresse meg kenyerét. Már hét-nyolc esztendős kislányokat is elszegődtettek a szegény szülők "móduvázásra". Az idénymunkások távol az otthonuktól, nyomorúságos körülmények között, a "kálfák" irányítása alatt dolgoztak. A gyermekeket s a leányokat két hónapra, a férfiakat hat hónapra szerződtették.

1877-ben egy Bukovinából Budapestre elszármazott pap, László Mihály drámai hangú cikkben hívta fel a közvélemény figyelmét a Kárpátokon túlra került magyarok sanyarú helyzetére."

"1848-ban éhínség és kolerajárvány pusztított a székely lakta Bukovinában. Később a hadak vonulásának is szenvedői voltak a bukovinai magyar falvak. Tudatukban erősen élt a magyarságnak nyújtott segítség; ők is vitték a magyarok "keresztjét".

A bukovinai magyarság a kamarai birtokok "jobbágya" lett (1849-ben eltörölték a robotot)  A székely falvak élete egyre lüktetőbbé vált, felfelé ívelt, nehézségeket csak a nagy szaporulat okozott. 

Nem volt ritka a családonkénti 8-10 gyermek sem, ennek nyomán a birtokok is felaprózódtak (jobbágyfelszabadítással). Az öt falu népe rendkívül szaporának bizonyult, 1786-ban - a letelepedések idején - 2687 fő volt a számuk, míg Kiss Károly hadnagy lélekszám adatai szerint 1824-ben már 5449-en voltak a székelyek (sőt, 1920-ra kereken 16 ezerre nőtt az öt településen lakók száma). Magyarország is próbált segíteni a túlnépesedés problémáján, a századfordulóra szervezések indultak Dél-Magyarország Duna menti és erdélyi visszatelepítései lehetőségei irányába . A túlnépesítési tünetekre a hagyományos "válasz" a kirajzás lett. A székelység szándéka találkozott a magyar hatóságok elképzeléseivel, de eltérő indokok irányították a két akaratot. A bukovinai szegényebb sorúak klasszikus szociális mozgalmának hatása közben, a kormány a Kárpát-medence magyar etnikumának megerősítési céljából, a telepítések két súlypontjaként Al-Duna és Dél-Erdély vidékét jelölte ki. Vagy vad, természettől elhódított területek, vagy kiélt, sovány birtokok jelentették azokat az alacsony áron - kincstári birtokként - szétosztott helyeket, amelyek az 1883-1910 között végrehajtott telepítéseket jellemezték . Az al-dunai hazatelepítést - Al-Duna szabályozás idején - Tisza Kálmán kormánya szorgalmazta a millenniumi gondolatoktól fűtve. A mintegy 4000 Magyarországra hozott embert Pancsova vidékén, Hertelendyfalván, Sándoregyházán és Nagygyörgyfalván telepítették le. A kietlen árterület benépesítési kísérlete halálra volt ítélve, a lakosság nagy része - "hazament", vagy a közeli sváb és horvát falvakba olvadtak be - megszökött erről a vidékről. Az erdélyi döntés szerencsésebb lett. Kisebb megszakításokkal főleg Dévára, Vajdahunyadra, Csernakeresztúrra, Marosludasra és környékükre érkeztek bukovinai székelyek, közel 5500-an."

 Részletek forrása: Sebestyén Ádám: Bukovinai székelység tegnap és ma című könyvéből.